Tisztességtelen ajánlat

Tisztességtelen ajánlat
(Indecent Proposal)

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 117 perc, 1993

rendező: Adrian Lyne
író: Jack Engelhard
forgatókönyvíró: Amy Holden Jones
zeneszerző: John Barry

szereplők:
Robert Redford (John Gage)
Demi Moore (Diana Murphy)
Woody Harrelson (David Murphy)

Ezt a filmet mindenki ismerheti ezért most nem kívánok róla beszélni. Pár fontos kiragadott gondolatot írok csak le, ami még mindig nagyhatással van rám, amitől nem tudok szabadulni, de nem is akarok.
Valaki egyszer azt mondta: ha valamit nagyon akarsz engedd el, ha visszajön akkor örökre a tied, hanem akkor soha nem is volt igazán a tied.
A középiskolában találkoztunk össze. David végzős volt, én gólya. Énekkar után hazavitt enegme és a barátnőimet. A visszapillantó tükréből néztem őt, beleszerettem a szemébe. Amikor 19 éves lettem megkérte a kezem a kikötőmólón, a szüleim ellenezték. Azt mondták, hogy fiatalok vagyunk még, nem ismerjük igazán jól egymást, de David azt mondta, hogy az élet kockázatok nélkül nem élet. Úgy hogy megszöktünk. Mondtam már neked, hogy szeretlek? Nem. Pedig igen. Még mindig? Örökké.
Soha nem volt pénzünk úgy, hogy azzal töltöttük a szabadidőnket, hogy David megmutatta nekem kedvenc épületeit, de néha azért kedvem lett volna megkérdezni, hogy mit bámulunk egy hülye autómosón. Ő azt válaszolta volna, nem is hülye csak használd a szemedet. Megtanított rá, hogy másképp lássam a dolgokat
Megvenné nekem ezt a ruhát? Miért? Jó volt nézni magát. Nekem ennyi elég. De nekem nem. A ruha eladó, én nem.
Emlékszem egyszer még fiatal koromban mentem haza felé a moziból v. nem tudom honnan a metrón. Szembe velem ült egy lány, és emlékszem a ruhájára. Itt elől végig gombok egészen idáig. Soha olyan gyönyörűt még nem láttam, akkor még szégyellős voltam. Amikor visszanézett rám, elkaptam a szemem. Aztán kicsit később megint visszanéztem és ő állta a tekintetem. Mikor eljött az én medálom leszálltam, az ajtó bezáródott, és ahogy a kocsi távolodott, ő kísért a szemével és alig észrevehetően elmosolyodott. Borzalmas volt. Szerettem volna feltépni az ajtót, minden este vissza mentem ugyanabban az időben, heteken át, de soha többé nem láttam.
Ennek már harminc éve, de nem múlt el egyetlen napom sem azóta, hogy ne jutot volna az eszembe. Nem akarom, hogy ez megismétlődjék velem.
Azt képzeltem, hogy legyőzhetetlenek vagyunk, de most már tudom, hogy azok a dolgok, amiket az ember a szerelemben elkövet megmaradnak. Ha két ember együtt marad, az nem azért van, mert elfelejtik, ami történt, hanem mert megbocsájtják. Egyszerűen féltem, hogy vágyódsz utánam. A legjobban attól féltem, hogy igazad van, ha vágyódsz utánam. Mert úgy éreztem, hogy ő a jobbik. De most már tudom, hogy nem, csak több pénze van. Mire volt ez jó? Be akartam fejezni. Soha egyetlen egyszer nem nézett rám úgy, ahogy ő rá. Mondtam, már, hogy szeretlek? Nem. Pedig igen. Még mindig? Örökké.

Megjegyzések

  1. Emelekszem erre a filmre, oriasi vitat valtott ki amikor leadtak.Hetekig foglalkozott vele tv, ujsagok, radio.Embereket megkerdeztek ok megtennek e, amit a no.Az egesz vita csak a penz korul forgott, minden kerdes arra iranyult, ennyi penzert eltoltene e egy ejszakat valakivel.Talan meg belso csaladi feszultsegek is kialakulhattak, nem tudom:)Nekem is egyedul kellett megneznem, a parom nem volt hajlando, en meg kivancsi termeszet vagyok.Ismeteltem Neki nem a film hatasara fogom elhagyni, vagy Vele maradni:)
    Ez a ha szeretsz valakit elnegeded szoveg, ez engem bosszant, amiota ismerem.A szerelem, szeretet csak akkor el, ha 2 ember hasonloan erez, ha el akar hagyni, nem beszelhetunk rola.En igy latom, sokan vitattak mar meg velem, de csokonyos vagyok.Ha szeretne soha nem akarna elhagyni, kozosen oldanank meg a nehezsegeket is.Nalam meg, ami megtorik, az mar soha nem lesz ugyanolyan, megha visszajonne, visszavennem is.De nem vennem vissza.

    VálaszTörlés
  2. Tegnap láttam a filmet, azóta nem hagy nyugodni egy gondolat: én ezt a filmet már láttam, de nem egészen így!(Párom szerint Michael Douglas volt a férj, amikor láttuk - nem tudom.)'92 ősze és '93 tavasza között néztük moziban, ami valószínűtlen, ha '93-as a film. De a történetben is másra emlékszünk - egyformán! Ott NEM ment bele a dologba a feleség, és rengeteget kártyázott a férj a csábítóval(a férj így vesztett egy csomó pénzt és adósodott el, mert a csábító csalt, hogy kénytelenek legyenek belemenni az alkuba.)És volt valami 1 milliót érő zseton.
    Segítsetek: létezik ez?(sirga@invitel.hu)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Demi Moore és Michael Douglas a Zaklatás című filmben játszottak együtt.

      Törlés
  3. U.i.: A "ha szereted elengeded" igaz. Minél inkább Magadhoz akarod láncolni, annál inkább szabadulna. :) Okos gondolat!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sok kommentet olvastam már a filmmel kapcsolatban, de érdekes módon a milliárdos John Gage-t csak mint gonosz csábítót látják sokan, ámde itt sokkal többről van szó. A lánynak elmeséli a metrós történetet, aminek a lényege az, hogy meglátott egy lányt akihez nem volt elég mersze odamenni, pedig érezhetően megvolt a szikra, a kémia közte és a lány között. Egész életében bánta, hogy bátortalan volt, hisz azóta sem érintette meg ez az érzés. De a kaszinóban egyszer csak megpillantotta Diana-t és ugyanaz a forróság öntötte el, mint a metrós lánnyal kapcsolatban. Tudta, hogy lépnie kell, bármi áron, még akkor is, ha a lány férjnél van. Ha egy férfi szerelmes, ha meg akar kapni egy nőt, akkor minden létező eszközt bevet.Pont kapóra jött, hogy a házasok anyagi gondokkal küzdöttek.Ámde hiába a pénz, a rengeteg udvarlás, kényeztetés, az igazi szoros kapcsolatokat nem lehet tönkretenni. Szeretetet, igaz szerelmet nem lehet pénzért megvásárolni. Én a milliárdost jobban sajnáltam, hisz a csillogás ellenére magányos ember volt.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések