A változás mindig feladat elé állít, megtanít élni, adni és kapni

Coelho barátom rávilágított arra a tényre, hogy nem az ismeretlentől félünk, hanem attól, hogy mindent elveszíthetünk, ami csak az életünket jelenti. Azt is tudatosította számunkra, hogy az emberek rendszerint csak annak adnak, akiket arra saját maguk, a maguk szemszögéből érdemesnek tartanak. Visszatért a természethez, felfedezte és megértette, hogy a nem-adás elpusztít, adnunk kell hogy élhessünk. Érdekes gondolatmenet.
Ezek a nagy bölcsességek mindent elárulnak, amit csak tudatosíthatunk önmagunkban. Mindahhoz, hogy ez valóban is tudatosult gondolkodássá és meghatározó életformává alakuljon az életünk során, az kell, hogy képessé váljunk megnyílni, érdeklődővé válni a világ, és annak minden egyes megtapasztalása felé. Ki kell tárnunk a szívünket, várnunk kell a változás szelét, el kell fogadnunk, hogy a titok mindig a jelenben rejtőzik és csak arra vár, hogy felfedezhessük és az életünk részévé tegyük. Az  életünk során rengeteg új dologgal van lehetőségünk találkozni, ami mindig képes valami hasznos aktuális üzenetként szolgálni. Nem a semmiből keletkezik, mert nem lehet a véletlen műve. Egy nagy lehetőség, amivel élnünk kell, amit meg kell tapasztalnunk, amit át kell élnünk. Nem tudunk egyformán reagálni a bekövetkező változásra, mert sokszor elbizonytalanít, felkavar és a legkülönfélébb kérdések sorát veti fel bennünk, de nekünk akkor is türelmesen várnunk kell, önmagunkat nyújtva tanulnunk kell.
A legnagyobb akadályokat rendszerint mi magunk állítjuk fel, mert az önző emberi mivoltunkból fakadó szabadságvágyunk megvakít és az érdekeink előtérbe helyezése elpusztítja a szeretet örök létezésének legfőbb értelmét. Törekednünk kell a másság elfogadására, a tiszteletünk kinyílvánítására, és az abban rejlő emberi értékek megfogalmazására.
Teret kell adnunk néha a csendnek, a nyugalomnak és a béke harmóniájának, ami állandóan formálja lelkünk különleges világát és egyre több értelemmel szolgál az élet megértéséhez. Fel kell fedeznünk az egykori gyermeki lényünk ártatlanságát, ami által az emberi hozzáállásunkon is képesek lehetünk változtatni. Önmagunk legnagyobb mélységeit megtapasztalva először önmagunknak kell esélyt adnunk, mert ezáltal gyökeresen meg fog változni a másik emberrel való kapcsolatunk.
Saját életünket is, mindig a másik emberhez fűződő viszonyunk kell, hogy meghatározza.
Mindig a megértésre kell helyezni a fő hangsúlyt.
Nehéznek tűnhet, de előnybe kell részesítenünk a másikat, ahhoz, hogy értelmet tudjunk tulajdonítani a cselekedeteinknek.
Mindig tudnunk kell elfogadni és adni, hogy képessé váljunk az önzetlenségre, ami által tudatosul számunkra, az emberi lelkület eredendő szépsége. Amit már születésünktől kezdve ösztönösen magunkban hordozunk, hogy a világ számára felajánlhassunk.
Ezzel kinyilvánítjuk az élet tiszteletét, az emberek szolgálatát, az uralkodásra való hajlam eltőrlését.
Nem szabad félnünk a változástól, mert ugyan feladatok elé állít, de megtanít élni és ráeszmél minket a kapcsolataink újraértelmezésére vagyis az egész életünkre.