Egy álombeli találkozás
Átéltem, megtapasztaltam az érzelmi megnyilvánulásaidat, azt a fajta közelséget, amit eddig nem éreztem. Ha vissza kell emlékeznem, akkor csak az arcodat és a kezeidet látom. Talán mert másra nem is vágytam v. ennek az álomnak erről kellett szólnia. Nem tudom, hogy hol voltunk, mert ilyenkor minden egyéb más dolog elveszti a értelmét. Sötétség volt és egyedül téged láttalak. Semmi más nem érdekelt, nem is vettem semmi másról tudomást, mint ha csak te léteztél volna. Érdekes megtapasztalás volt. Az érzéseid szinte testet öltöttek és minden érzelemmegnyilvánulásod a lelkem részévé kezdett válni. Éreztem a mosolyodat, minden egyes szívdobbanásodat a kezeid tapintását, olyan selymes volt a bőröd mint egy kisbabáé. Kellemes érzés vett körül, teljesen megnyugtatott, már régen éreztem ilyet, de ez az álom semmi máshoz nem hasonlítható. Rólad álmodtam. Nem tudom, hogy miért, de így történt és szép volt. Érzelmileg egy kicsit megviselt.
Szépen írtad le álmod!
VálaszTörlésAz álmoknak fontos szerepe van életünkben.
Mégis különbségek vannak álmok és álmodozások közt.
Ez az álom egy szép finom puha vágyakozás volt számomra...a végén a fájó elérhetetlenséggel.
Ettől 'viselődik meg az érzelem a lélek'
Erre az álomra azóta is emlékszek, valamiért nem tudom elfelejteni, pedig egy álomra nem nagyon szoktunk emlékezni.
VálaszTörlésMert üzenete van számodra Dani...és ha itt lesz az ideje megérted!:)
VálaszTörlésNem hiszem, majd egy másik álom fog arra szolgálni. De a sok álom valóban megtanít pár dologra. Közösen képezhetnek valamit, és ezt kell felismerni:)
VálaszTörlés