Milyen világban élünk?

Sokkal jobbnak látom, ha nem csak úgy általánosságban tekintünk valamire, hanem minden egyes tényt, teljes összefüggésében képesek vagyunk értelmezni. Sokkal nehezebb, viszont nagyobb tisztánlátásra ösztönöz, megfontolttá és körültekintővé tesz. A mai világ sem egy síkon mozog, mert különböző folyamatok mennek végbe. Véletlenek nem léteznek, mert mindennek meg van a maga oka, célja és értelme.
Az egész világ sem csak úgy magától jött létre. A közgondolkodással ellentétben, nem a világ változik, hanem azt benépesítő emberek formálják a saját képmásuk szerint. Minden ember a saját élete alapján felelős. Ez csak egyedül rólunk szól, a saját döntéseinkről, csak nem mindenki meri felvállalni a tetteinek a következményeit. Ebből adódóan, nap mint nap rengeteg negatívummal szembesülhetünk. Az emberek kifordultak önmagukból. Istent próbálnak játszani, nem törődve azzal, hogy az egész világ egy tökéletes teremtés alapján jött létre, amelyet nagyon sokáig a rend határozott meg. Gyakran mondják, hogy a világ a vesztébe rohan. Ma már ez valóságosan is megmutatkozik. Az ember nemtörődömsége, a felelősségvállalás hiánya, az emberi szerepek felcserélődése, a társadalomban mesterségesen gerjesztett minták utáni csatlakozás, a külsőségek előtérbe helyezése, mind-mind befolyásolja, formálja az ember élethez való viszonyát. Ennek hatására az önzés és az uralkodásra való hajlam hatalomra tőr. Az ember önző mivoltából fakadó önös érdekeit előtérbe helyezi és átgázol a másik emberen. Kegyetlenül hangzik, de ez a valóság. Előszeretettel hangoztatják a szabadság utáni vágyakozásukat, holott rabságba döntik önmagukat. A szabadság helyett szabadosság jellemző. Az élet hajszolásának közepette, az élvezetek utáni vágy által az ember elveszti a helyét a világban. Az emberi értékekre is ez a jellemző, mert az értékrend folyamatosan változik, és így nem képes egységet alkotni. Nap mint nap megtapasztalhatjuk ezeket a negatívumokat, amely állandóan befolyásolja az egész életünket. Ennek fényében könnyedén képesek vagyunk mindent leegyszerűsíteni, és mindenben csak a hibát keresni. Holott a világ eredendően jó, és nekünk csak fel kéne benne fedezni azokat a jeleket és hasznos üzeneteket, ami által valódi értelemmel szolgálhatnánk az életünknek. Az igazi szabadság megtapasztalása mindig a választás szabadságán múlik, amikor képessé válhatunk valami mögé elhelyezkedni és ennek szellemében felépíteni az egész életünket. Nagyon fontosnak tartom az emberismeretet. Mert csak a helyes önismeret által lehetünk képes arra, hogy másokat is megismerhessünk. Ezáltal pedig a világhoz való viszonyunk, az életről alkotott felfogásunk is új alapokra helyeződhet. Az ember szemléleten van a hangsúly. Minden embernek tudatosítania kellene önmagában, hogy mi az életének a legfőbb értelme, hogy miben képes megtalálnia a szeretetét. Milyen céljai vannak, amit el szeretne érni és amiért valóban mindent képes megtenni.
Mik azok az álmok, amik még beteljesülésre várnak, amik állandóan foglalkoztatják. Ez csak egyedül rólunk szól, a saját döntéseinkről, mert a mi életünk. A világot soha nem fogjuk megváltoztatni, de jobbá tehetjük és ezáltal a környezetünket is tudjuk formálni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések