Rekonstrukció

Mindig ez a vége. Némi varázslat, füst, lebegés.. De nem működik a megfelelő hozzávalók nélkül.

Egy halvány mosoly, egy férfi. Egy gyönyörű nő, és a szerelem. Kezdjük az elejéről.
Először is itt egy férni. Nem, nem magányos. Most még. Ez az első lépés, a férfi. Következik a mosoly A nő. A szerelem. Nézzen csak rá.
Egy férfi belép egy bárba. Meglát egy gyönyörű nőt.
Vajon ismerik egymást? Valószínűleg nem, de mégis.. mint ha felismernék egymást.
De tulajdonképpen ki ismer kit? Ez egy kezdet, vagy befejezés? Meglátjuk.
A kezdet és a vég. A szerelem és a búcsúzás. Tudom, szükségtelen megemlítenem, de mégis:
Ne felejtse el, mindez csupán egy film. Kitaláció. és mégis fájó.

- Szia. - Szia. Velem jössz? Mi? Igen Rómába. A gép hamarosan indul sietnünk kell.

Vagy mi lesz? Nem, nincs időm. - Alex. - Aimee. Mint az a.. Igen, ismered? Inkább Párizsba szeretnél menni? Nem nem szeretnék. Talán, várnunk kéne egy kicsit. Igen én is azt hiszem. Kérsz valamit? Egy kávét kérek.
Nem vagy éhes? Bár nem tudom, van e valamijük. Két kávét legyen szíves.
Ne haragudj, de tulajdonképpen mit akarsz tőlem? Mit akarok? Csak Rómába utazni. Azt hiszem... Köszönöm. Azt hiszem ez egy kicsit korai. Többet kéne tudnunk egymásról. Szerintem is. Csak azt tudom, hogy nagyon szép vagy. Köszönöm. Ha mondhatom ezt. Persze, hogy mondhatod. Szóval csak ezt tudod? Tudom, hogy ha te vagy az én álmom, akkor én vagyok a tiéd. Mit akarsz?  Búcsúzni akarok. Búcsúzni? Most? Nem. Először is bejövök ide. Leülök egy asztalhoz, v a pulthoz, mindegy. Egy gyönyörű nővel vagyok. Rendelek valamit. Talán egy csésze kávét. Megiszom. A szemébe nézek. Elmondom neki, hogy szeretem. Mosolyogva rám néz. Nem ismer engem, és ezt tudja is. De valahonnan, valahogy mégis emlékszik rám. Ezért nem utasít vissza, amit talán más esetében megtenne. Rám néz. Vár. Telik az éjszaka. Míg hirtelen rájön, hogy nem hazudok. Tényleg szeretem. Akkor és ott, abban a pillanatban elbúcsúzom.