A mai párkapcsolatok buktatói
Tegnap, egy esti kávéházi összeruccanás alkalmával egy igazán érdekes diskurzust folytattunk a mai kapcsolatok helyzetéről.
Minden embernél szembetűnő volt a figyelmetlenség, amely mára az egyik legégetőbb problémává nőtte ki magát, és abban hiszek, hogy minden kapcsolat
alapját ez határozza meg. Nem lehet leegyszerűsíteni csupán a bizalomra, mert figyelem nélkül a bizalom sem fog megszilárdulni két ember közös életében.
Aki figyelmes rögtön észreveheti hogy közös életről beszéltem. Nem az ember saját önös érdekéről, hasznáról, hanem a közös, kölcsönösségen alapuló értékek
mentén megszülető kapcsolatról. Minden ember saját felelőssége, hogy mit akar kezdeni az életével, ez egyedül rajta múlik. Fel akar nőni és valóban felnőttként szeretne élni, v csak úgy tesz mint aki felnőtt lenne, mert mint tudjuk, nem mindenkinek jár ki az hogy felnőttként tekintsenek rá, ha maga nem képes tenni érte, ahogy nem mindenkinek jár ki a boldogság sem. Egyre gyakoribb tapasztalat, hogy fiatalon az ember még naív gondolkodással sok mindent képes elhinni és könnyen beleugrik olyan helyzetekbe, amibe teljesen nem gondolt bele. Ezt látom nagyon sok huszonéves nőnél, akik a helyes párválasztást nem teljes körültekintés és megfontoltság mellett helyezik a kilátásba. Gyakran hallom azt hogy önhibájukon kívül történt mindez, de én ebben csak kevésbé hiszek, mert minden kapcsolatért két ember a felelős. Sok fiatalnak vonzóbb a jóval idősebb férfi személye, akiben egyben akár még egy apát is láthat, amit gyerekként nem kaphatott meg. Azonban ezt sem tartom egészséges kapcsolatnak, mert a korkülönbség az idő előrehaladtával látványosan meg fog mutatkozni. A kötődés és a csiszolódás ugyan egyre erősebbé válik, de ahogy a fiatal lány nővé formálódik, úgy az idősebb férfi sok tekintetben veszít abból a fajta férfiasságából, vonzerejéből, amit a fiatal lány a kapcsolatuk elején vonzónak talált. Általában minden kapcsolat eleje szerelem, boldogság. Az első három-négy év nem okoz különlegesebb problémát, de utána mint ha fokozatosan megváltozna minden. Megváltozik a figyelem, ami nagy mértékben meghatározza a kapcsolatukat. A férfiak többségénél elég jól észrevehető, hogy figyelmetlenné válnak a társukkal szemben, ami egyben azt is jelenti, hogy önmagukkal szemben is, főleg ha egy idősebb férfiról van szó, akinek kialakulnak a jól berögzött megszokásai és gyakran nem lát előrébb az orránál. Könnyen előtérbe helyeződnek a kifogások, a saját érdekek, a napi rutinos viselkedés, a begyakorolt szokások, ami mind-mind képes megölni két ember kapcsolatának a varázsát, a fejlődését, mert ha nincs folyamatos megújulás, akkor egy idő után a kapcsolat ellaposodik és végül megbukik.
Nagyon sok párkapcsolat abból áll, hogy egymás mellett élnek az emberek, de nem egymással és ez elég nagy különbség. Minden pillanatban lenne lehetősége dönteni, választani az embernek, csak kevésbé képesek rá, mert a megszokott dolgok könnyen elérhető távolságban vannak, míg a tényleges változásért tenni is kell.
A változás meg mint tudjuk fájdalommal jár. A fájdalommal, a saját fájdalmával pedig csak kevésbé mer szembenézni az ember. Mindig van választási lehetősége.
Bele is nyugodhat, elfogadhatja a kialakult helyzetet, de akkor fel kel vállalnia azt az eshetőséget hogy kiég és megfásul, ami nem egy kellemes dolog. Sok nő így jár mire eléri a 30 éves kort, és sokan nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Elkezdik hibáztatni a párjukat, de leginkább önmagukat hibáztatják, hogy nem figyeltek oda önmagukra. Az embernek nehéz bevallania önmagának, hogy valamit rosszul csinált, de felismerés nélkül, a változtatás esélye sem adatik meg az ember számára. Önmagától az életünk nem változik meg. Ezért van az hogy mára a 30-as korosztályban lévő nők többsége egyedül, v 1-2 gyerekkel éli az életét. Ehhez természetesen azok is hozzátartoznak, akiknek nem volt komoly párkapcsolatuk, mert sokáig tanultak, v a karriert fontosabbnak találták és csak 30 évesen kezdenek el komolyabb párkapcsolatba. Nem könnyű senkinek sem, de annak a nőnek akinek már van gyereke, az sokkal nagyobb hátrányban van, mert a férfiak kevésbé merik bevállalni.
Sok férfi még 30 éves korára sem képes felnőni, és ha önmagáért nem képes felelősséget vállalni, akkor egy nőért és annak a gyerekéért sem lesz képes.
Mindig alapvető problémák miatt buknak meg a kapcsolatok. Nem a világot kell megváltani, nincs szükség hatalmas dolgok véghez vitelére, csak meg kell tanulni emberként élni, alkalmazkodni, valóban szeretni és minden egyes nap észrevenni a másik embert, aki velünk él együtt, aki nem egy személy, nem egy játszópajtárs, egy rabszolga hanem az életünk része. Amikor felborul az egyensúly, a harmónia és kialakul egy alá-fölé rendelt szerep, és maguk a szerepek is megváltoznak, majd az ember figyelmetlenné válik, több teret enged a külső befolyásoltságnak, a saját gyengeségeinek, erőtlenségeinek, kifogásainak, onnantól kezdve letér arról az útról amin elindult, amit célul tűzött ki. Ezért soha nem maga a cél a legfontosabb, hanem az amit a célhoz vezető út során vagyunk képes megtanulni, mert az alapján tudunk majd értelmet tulajdonítani magának a célnak. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az a célt elérve, nem lesz képes élvezni, életben tartani, és egyre több értelmet felfedezni általa, aminek a hatására lenne képes a saját életének is egyre több értelmet tulajdonítani. Napjainkban az élettársi kapcsolat pontosan ezért lett menőbb, mert abból hiányzik a teljes és törvényes elköteleződés. Ami maga után vonja az értéktelenségét is, mivel nem fontos teljes mértékben felvállalniuk egymást. Akármikor leléphetnek. Egy házasságnak azonban van súlya, még akkor is ha a mai világban 1 házasságra, 2,5 válás jut. A család értéke, az együttélés, a felvállalás, a felelősség más egy élettársi kapcsolatban és más egy házasságban.
Minden embernél szembetűnő volt a figyelmetlenség, amely mára az egyik legégetőbb problémává nőtte ki magát, és abban hiszek, hogy minden kapcsolat
alapját ez határozza meg. Nem lehet leegyszerűsíteni csupán a bizalomra, mert figyelem nélkül a bizalom sem fog megszilárdulni két ember közös életében.
Aki figyelmes rögtön észreveheti hogy közös életről beszéltem. Nem az ember saját önös érdekéről, hasznáról, hanem a közös, kölcsönösségen alapuló értékek
mentén megszülető kapcsolatról. Minden ember saját felelőssége, hogy mit akar kezdeni az életével, ez egyedül rajta múlik. Fel akar nőni és valóban felnőttként szeretne élni, v csak úgy tesz mint aki felnőtt lenne, mert mint tudjuk, nem mindenkinek jár ki az hogy felnőttként tekintsenek rá, ha maga nem képes tenni érte, ahogy nem mindenkinek jár ki a boldogság sem. Egyre gyakoribb tapasztalat, hogy fiatalon az ember még naív gondolkodással sok mindent képes elhinni és könnyen beleugrik olyan helyzetekbe, amibe teljesen nem gondolt bele. Ezt látom nagyon sok huszonéves nőnél, akik a helyes párválasztást nem teljes körültekintés és megfontoltság mellett helyezik a kilátásba. Gyakran hallom azt hogy önhibájukon kívül történt mindez, de én ebben csak kevésbé hiszek, mert minden kapcsolatért két ember a felelős. Sok fiatalnak vonzóbb a jóval idősebb férfi személye, akiben egyben akár még egy apát is láthat, amit gyerekként nem kaphatott meg. Azonban ezt sem tartom egészséges kapcsolatnak, mert a korkülönbség az idő előrehaladtával látványosan meg fog mutatkozni. A kötődés és a csiszolódás ugyan egyre erősebbé válik, de ahogy a fiatal lány nővé formálódik, úgy az idősebb férfi sok tekintetben veszít abból a fajta férfiasságából, vonzerejéből, amit a fiatal lány a kapcsolatuk elején vonzónak talált. Általában minden kapcsolat eleje szerelem, boldogság. Az első három-négy év nem okoz különlegesebb problémát, de utána mint ha fokozatosan megváltozna minden. Megváltozik a figyelem, ami nagy mértékben meghatározza a kapcsolatukat. A férfiak többségénél elég jól észrevehető, hogy figyelmetlenné válnak a társukkal szemben, ami egyben azt is jelenti, hogy önmagukkal szemben is, főleg ha egy idősebb férfiról van szó, akinek kialakulnak a jól berögzött megszokásai és gyakran nem lát előrébb az orránál. Könnyen előtérbe helyeződnek a kifogások, a saját érdekek, a napi rutinos viselkedés, a begyakorolt szokások, ami mind-mind képes megölni két ember kapcsolatának a varázsát, a fejlődését, mert ha nincs folyamatos megújulás, akkor egy idő után a kapcsolat ellaposodik és végül megbukik.
Nagyon sok párkapcsolat abból áll, hogy egymás mellett élnek az emberek, de nem egymással és ez elég nagy különbség. Minden pillanatban lenne lehetősége dönteni, választani az embernek, csak kevésbé képesek rá, mert a megszokott dolgok könnyen elérhető távolságban vannak, míg a tényleges változásért tenni is kell.
A változás meg mint tudjuk fájdalommal jár. A fájdalommal, a saját fájdalmával pedig csak kevésbé mer szembenézni az ember. Mindig van választási lehetősége.
Bele is nyugodhat, elfogadhatja a kialakult helyzetet, de akkor fel kel vállalnia azt az eshetőséget hogy kiég és megfásul, ami nem egy kellemes dolog. Sok nő így jár mire eléri a 30 éves kort, és sokan nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Elkezdik hibáztatni a párjukat, de leginkább önmagukat hibáztatják, hogy nem figyeltek oda önmagukra. Az embernek nehéz bevallania önmagának, hogy valamit rosszul csinált, de felismerés nélkül, a változtatás esélye sem adatik meg az ember számára. Önmagától az életünk nem változik meg. Ezért van az hogy mára a 30-as korosztályban lévő nők többsége egyedül, v 1-2 gyerekkel éli az életét. Ehhez természetesen azok is hozzátartoznak, akiknek nem volt komoly párkapcsolatuk, mert sokáig tanultak, v a karriert fontosabbnak találták és csak 30 évesen kezdenek el komolyabb párkapcsolatba. Nem könnyű senkinek sem, de annak a nőnek akinek már van gyereke, az sokkal nagyobb hátrányban van, mert a férfiak kevésbé merik bevállalni.
Sok férfi még 30 éves korára sem képes felnőni, és ha önmagáért nem képes felelősséget vállalni, akkor egy nőért és annak a gyerekéért sem lesz képes.
Mindig alapvető problémák miatt buknak meg a kapcsolatok. Nem a világot kell megváltani, nincs szükség hatalmas dolgok véghez vitelére, csak meg kell tanulni emberként élni, alkalmazkodni, valóban szeretni és minden egyes nap észrevenni a másik embert, aki velünk él együtt, aki nem egy személy, nem egy játszópajtárs, egy rabszolga hanem az életünk része. Amikor felborul az egyensúly, a harmónia és kialakul egy alá-fölé rendelt szerep, és maguk a szerepek is megváltoznak, majd az ember figyelmetlenné válik, több teret enged a külső befolyásoltságnak, a saját gyengeségeinek, erőtlenségeinek, kifogásainak, onnantól kezdve letér arról az útról amin elindult, amit célul tűzött ki. Ezért soha nem maga a cél a legfontosabb, hanem az amit a célhoz vezető út során vagyunk képes megtanulni, mert az alapján tudunk majd értelmet tulajdonítani magának a célnak. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az a célt elérve, nem lesz képes élvezni, életben tartani, és egyre több értelmet felfedezni általa, aminek a hatására lenne képes a saját életének is egyre több értelmet tulajdonítani. Napjainkban az élettársi kapcsolat pontosan ezért lett menőbb, mert abból hiányzik a teljes és törvényes elköteleződés. Ami maga után vonja az értéktelenségét is, mivel nem fontos teljes mértékben felvállalniuk egymást. Akármikor leléphetnek. Egy házasságnak azonban van súlya, még akkor is ha a mai világban 1 házasságra, 2,5 válás jut. A család értéke, az együttélés, a felvállalás, a felelősség más egy élettársi kapcsolatban és más egy házasságban.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése