Mindig csak egy kis figyelmességre lenne szükség

Ma délután előbb elszabadultam a munkahelyemről, és rögtön felhívtam az egyik ismerősömet, hogy végre találkozhassunk, mert már többször keresett és ezen a héten eddig nem igazán volt időm, és túl sokág sem szeretem megvárakoztatni az embereket. Elfelejtkezni valamiről, meg végképp nem szeretek, mert a magyarázkodásnak semmi értelmét nem látom. Előfordulhat, mert voltak nekem is olyan időszakaim, amikor még csak kezdtem tanulni az élet nagy leckéit. Nem vagyok tökéletes, mint ahogy senki más sem, de az igyekezetem, a figyelmességem, az emberi hozzáállásom által ma már képes vagyok figyelni magamra és úgy rendezni a napjaimat, hogy kevesebb hiba csússzon be. Ma elég szép napsütéses időnk volt, bárcsak ilyen lenne egészen jövő év májusáig és akkor teljesen meg lennék elégedve:) Szeretem Pesten a Ráday utcát, elég hangulatos hely, minimális autóforgalommal, viszonylag tiszta, és csendes.  Az utcában rengeteg kávézó, pub, étterem van, kényelmesen ki lehet ülni, kellemesen és hasznosan el lehet tölteni az időt, mint ahogy ma is délután szenteltünk rá egy kis időt, és 1-2 pohár capuccino mellett megbeszéltük az élet nagy dolgait:) Mostanában szinte alig van olyan napom, hogy ne hallanék Csernus valamelyik könyvéről, nagyon rácuppantak az emberek:) Ma is valahogy szóba került az emberek önmagukkal szembeni figyelmetlensége, és pont miközben a hölgy ismerősömtől folyamatosan kaptam a kritikákat, egy házaspár elkezdett egymással veszekedni az utca kellős közepén. Nem is zavartatták magukat, hogy jön e egyáltalán autó, v hogy ki látja őket. Először még csak kisebb nézeteltérésnek tűnt. A nő megkérte a férfit, hogy engedje meg hogy elmondhassa a véleményét, de a férfi csak beszélt és beszélt, szinte nem is figyelt a nőre, csak saját magára. A nő újra megkérte, hogy hallgassa meg, erre a férfi felemelte a hangját, ahogy az általában lenni szokott, a nő pedig megakarta kontrázni, mint ha egy verseny lenne, hogy ki tudja legjobban leüvölteni a másik fejét. Már majdnem elszakadt mindkettőjüknél a cérna, amikor az ismerősöm fogta magát, oda ment és megkérte őket, hogy csatlakozzanak hozzánk. Nyugodjanak meg, igyanak velünk valamit és meséljék el, hogy mi az a hatalmas nagy probléma, ami miatt így egymásnak estek, amit nem képesek megbeszélni. Először egyikőjük sem mert megszólalni, még a férfi is csak ült és mosolygott a bajsza alatt. Majd szépen feltettem pár alapkérdést, amire kértem hogy válaszoljanak. Mint kiderült alapvető dolgok miatt nem tudtak normálisan kommunikálni. Hiányzott az egymásra való odafigyelés, hogy befogom egy időre a számat, meghallgatom és megpróbálom megérteni a másik embert, de közben nem szólok bele. Az asztalnál is amikor feltettem a kérdést a hölgy elkezdett beszélni, a férfi meg durván belebeszélt, és akkor finoman érzékeltettem, hogy ez nem így működik uram! Hogy várja el a párjától, hogy figyeljen magára, ha ön is beleszól a beszédébe? Hogy tudja megérteni a párját, ha nem figyel oda normálisan? Talán lemarad valamiről, hogy utána nem tudja elmondani, v elfelejti? Miért nem képes olyan higgadtan, nyugodtan beszélni, mint én, nem dőlt össze a világ. Ha mindketten csak egy kicsit több energiát fektetnének arra, hogy  odafigyeljenek önmagukra, akkor egymásra is másként tekintenének. Megtehették volna azt hogy egymásnak esnek, utána hazamennek, kibékülnek, majd egy másik nap újra egymásnak esnek, de miközben ezt teszik, észre sem veszik és elkezdett volna tönkremenni a kapcsolatuk. Szeretik egymást? A válasz igen volt, mindkét fél részéről, akkor miért nem képesek más szellemben tekinteni  önmagukra, a kapcsolatukra, az életükre, mert gondolom nem most fordult elő legelőször, hogy így egymásnak esnek. A válaszuk: nem. Mindkettőjüknél megfogalmazódott már az, hogy ez így nem jó? A nő jelezte, hogy igen, már többször gondolkodott róla, bántotta a lelkiismerete, de nem merte elmondani a párjának. A férfi pedig annyit mondott, hogy eddig nem érezte azt hogy ez nagy problémát jelentene. Látják ez itt a probléma, hogy nem figyelnek kellő mértékben önmagukra és így egymásra sem képesek. Mert ha megtennék, akkor ön hölgyem nem tartaná önmagában az érzéseit, hanem kimondaná, mert érzi, hogy valami nincs rendben, de ahhoz ki kell mondani. Ezáltal önmagával őszinte lenne és a párját megtisztelné, figyelmes lenne  vele szemben. Ön uram pedig ha jobban odafigyelne a viselkedésére, a megnyilvánulásaira, akkor a párját is jobban meg tudná érteni. Akkor nem lenne jelentéktelen, akkor hamarább észrevenné, hogy valami nem oké. A sorozatos figyelmetlenségeink közepette egy szempillantás alatt le lehet rombolni egy egész kapcsolatot!
Mi ebből a tanulság? Mit fognak csinálni? Mert szerintem mindig van az embernek választási lehetősége, mindig lehet másképp cselekedni, v talán nem így gondolják? De igen... Folytathatják így is, vagy leülnek egymással és felnőttek módjára, türelmesen, figyelmesen, egymást kölcsönösen megtisztelve megbeszélik a nézeteltéréseiket. Én mindig azt szoktam mondani, hogy nem létezik olyan probléma, amit két ember nem tudna egymással megoldani. Megpróbálják?:) Az önök döntése, én csak feltettem egy kérdést:) Pár másodperc mulva a válaszuk igen volt, és pont egyszerre mondták ki, hogy igen:) Ez pedig ritkán szokott előfordulni.
Akkor azzal a tudattal hagyjuk magukra önöket, hogy igyekeznek megoldani. Elköszöntünk tőlük, el is mentünk, persze bementünk egy közeli utcába, és fél szemmel figyeltük, hogy mit csinálnak:) Elkezdtek beszélgetni és rá 2-3 percre elérzékenyedett a férfi, a nő pedig elkezdett mosolyogni. Átölelték egymást, és látszódott rajtuk, hogy valóban fontosak egymásnak, hogy képesek másképp tekinteni egymásra. Nem kellett hozzá nagy dolog, csak egy kis figyelmesség, egy kis türelem és egy kis beszélgetés. Mindenki képes erre, csak másképp kell hozzáállni.