Egy ember - egy álom

Hogy a valóságban elevenedett meg az álom, v az álom eggyé vált volna a valósággal, nem is tudom...mert legtöbbször olyan pillanatokat élhettem át, amikor nem az előírt szabályok és az érzékelhető határok szabták meg a történések menetét, hanem az a fajta harmónia, ami által teljesen eggyé válhattunk.
Egy olyan ember története ez, aki jórészt csak az álmainkban létezik, mert egy ritka egyéniség. Soha nem futsz vele össze az utcán, nem találkozhatsz vele akár hol, hanem az élet egy váratlan pillanatban csak úgy dönt, és az életed részévé kezd válni. Ez nem olyan hogy küzdesz valaki iránt és addig nem nyugszol meg, míg képes nem leszel meghódítani a szívét, hogy az iránta érzett vágyaid, érzelmeid beteljesülésre kerüljenek. Egy nem várt pillanatban az élet úgy rendeli és már is megérint a személye. Nem kellett azon gondolkodni, hogy vajon milyen lehet, és miként fog megnyilvánulni, mert minden csak úgy jött magától, mint amikor a váratlan pillanatok önmaguktól kibontakoznak és útmutatásul szolgálnak. Elég jól megismertem, ami manapság elég nagy ritkaságnak számít az emberek körében. Ez is lehetett az egyik fő célja, mert mindig érződött rajta, hogy fűtötte annak vágya, hogy mindent megismertessen önmagáról, hogy bemutassa a saját maga kis világát, ahogy ő képes látni a világot és benne az életet. Az első találkozás, az első megtapasztalás, olyan gyorsasággal történt, olyan mély és tiszta valósággal szembesültem, mint ha mindig is ismertem volna, mint ha az én emberi lényem is megelevenedett volna az ő személyében. Egyből megéreztem, hogy amilyen robajjal betört az életemben, úgy egy szempillantás alatt akár el is veszíthetem. Ez az egyetlen negatív érzés volt az, ami mindvégig  bennem élt, de annak felismeréséül is szolgált, hogy nagy kinccsé vált számomra, és így lettem képes megérteni, hogy a saját életemre is miként kellene tekintenem. Olyan mély és bensőséges kapcsolat volt ez, hogy szinte már nem tudtam elképzelni, hogy létezhet ennél több, aztán mindig bekövetkezett az a pillanat, amikor képes volt önmagáról újabb és újabb dolgokat mesélni, és folyamatosan újabb és újabb impulzusok hatása alá kerültem. Akkor kezdtem el érezni, hogy mennyire értékes is az ember, hogy mi minden megtalálható benne, hogy mennyi dolgot képes megélni az élete során. Az idő tájt kezdett megfogalmazódni bennem az a gondolat, hogy minden ember önmagában egy érték, és minden érték hordoz magában valami maradandót. A személye állandóan szembeállított önmagammal, és mindazzal, ami az életemet jelentette. Mindig azt éreztem, hogy van benne valami, amitől nem tudok más lenni, csak is önmagam. Egy végtelenül nyitott, őszinte embert kell elképzelni, aki nem köntörfalazik, csak önmagát nyújtja és mindazt a természetességét sugározza önmagából, ami benne van, amire képes az életben. Nyitott ember volt, nem félt az emberi másság megismerésétől, ezért a megértés is teljesen másképp nyilvánult meg benne. Nem csak beszélt és kérdezett, hanem állandóan foglalkoztatta, hogy mi van a másik emberrel. Törekedett arra, hogy ne csak a saját szemszögén keresztül próbálja megismerni és értékelni a másik embert, hanem mindig erőteljesebben meghatározta a másik ember személye, olyannyira, hogy sokszor már előre tudta, hogy mit szeretnénk kívánni, hogy milyen vágyak élnek bennünk. Mint ha képes lett volna több gondolattal és előrébb járni, de közben folyamatosan figyelni. Gyakori érzés volt, hogy szinte már képes volt az emberbe látni és érzékelni azokat a lélektani folyamatokat, ami nap mint nap meghatároznak önmagunkat és az egész életünket. Ahogy gyakran mondani szoktam érezve figyelt, mert mindig azt mondta, hogy bármit is teszünk az életben, mindenhez tartozik 1-1 érzésvilág, mindenben érzéseket vagyunk képes felfedezni, mindent érzelmek útján tudunk a magunkévá tenni, és saját magunk is folyamatosan különböző érzelmeket közvetítünk váltunk ki a másik emberben, gyakran úgy hogy még mi magunk sem vesszük észre. Egy élettelen tárgy is képes érzéseket kiváltani bennünk, minden amivel kapcsolatba, érintkezésbe kerülünk az életünk során. Minden emberben képes volt valamit meglátni. Egy nőnek egyszer azt mondta, hogy te magad is tudod, hogy szép vagy, csak még nem tudod, hogy mihez kezdjél vele. Az életedben bekövetkező események azonban fokozatosan mindenre rá fognak világítani, csak mindig legyél figyelmes ember. Hamar elrepül az idő, ha nem figyelünk rá... Az egyik váratlan pillanatban ajándékba kapjuk és élvezzük a jelenlétét míg a következőben már csak azt látjuk, hogy eltűnt a végtelenben. Általa mindig gyorsabban telt az idő, és ezért egy plusz félóra, magát a mindenséget jelentette, egy olyan ajándékot amit fel sem lehetett fogni igazán. Neki sem volt könnyű az élete, de mindig egy sokkal reményteljesebb optimizmus jellemezte. Teljesen másként állt az élethez és mindenhez, ami azt jellemezte. Törekedett az embert önmagáért elfogadni, de mindig küzdött azért, hogy a másik sokkal többet is képes legyen felfedezni magában, hogy többre tudja értékelni önmagát. Gyakran már olyan érzésem volt, hogy önmagát háttérbe szorítja csak azért hogy nekünk jobb legyen, de mindenre volt magyarázata, ezért is volt különleges ember. A vele való kapcsolatot nem lehet hétköznapinak nevezni, mert mindig volt benne valami kihívás, sokszínűség, változatosság, egy álom, amire mindannyian vágyunk az életünk során.