Felelős vagyok önmagamért és a rózsámért
Ragadozóként éltem régen és minden egyes nap arra vágytam, hogy áldozatokat gyűjtsek magamnak, hogy az én prédáim legyenek a legértékesebbek, mert egyre jobban fűtött a vágy, hogy ezáltal meglelem azt a kihívást és szenvedélyt, amit máshol nem kaphattam meg.
Közben kerestem a szerelmet, a megnyugvást, amit egy olyan emberben találtam meg, akiről már álmodozni sem mertem, aki valóban képes volt önzetlenül, önmaga által megajándékozni a szeretetével. A bennem dúló vágy azonban nem hagyott megnyugodni és elkezdtem saját törvényeket felállítani, aminek minden áldozatomat alárendeltem, mert teljesen szabaddá akartam válni mindenféle kötöttségek nélkül. Átakartam törni a saját határaimat és beleakartam vetni magamat az élet nagy rengetegébe. Sokáig csak játszottam, majd olyannyira elkezdtem azonosulni vele, hogy már sokszor nem érzékeltem azt a szakadékot, ami a valódi önmagam és a rabságom között tátongott. Elhalványult önmagammal a kapcsolatom és a valódi értékes emberekkel, mert a vágyaim által megvakultan folyamatosan rabigába hajtottam magamat.
Egy nem várt pillanatban azonban felriadtam, üresnek éreztem magamat, rám tört a teljes elhagyatottság érzése és újra tiszta szívemből el kezdtem vágyakozni. Feleszméltem, hogy milyen drága kincs a boldogság, amit nem élhetek meg az ember tisztelete nélkül, mert egyben az önmagam iránti tisztelet beteljesülésének a záloga is. Nem futhatok el az események elől, nem emelhetek falat a szívem köré és nem kerülhetem el a sorsomat. Azt az embert, akit csak úgy egy nem várt pillanatban ajándékba kaptam, meg kell becsülnöm, mert nem minden nap adatik meg hogy a közelségét élvezhessem, de amikor vele vagyok, akkor mindig önmagam lehetek. Felelősséggel tartozom önmagamért, felelősséggel tartozom a rózsámért, akit megismertem, mert ugyan sok száz rózsa létezhet, de mind közülük ő volt az egyetlen, aki képessé vált megszelídíteni a lelkemet és díszbe öltöztetni a szívemet. Ösztönzött, motivált, többre sarkalt, önmagamért szeretett, elfogadott és mellette igazán embernek érezhettem magamat.
Közben kerestem a szerelmet, a megnyugvást, amit egy olyan emberben találtam meg, akiről már álmodozni sem mertem, aki valóban képes volt önzetlenül, önmaga által megajándékozni a szeretetével. A bennem dúló vágy azonban nem hagyott megnyugodni és elkezdtem saját törvényeket felállítani, aminek minden áldozatomat alárendeltem, mert teljesen szabaddá akartam válni mindenféle kötöttségek nélkül. Átakartam törni a saját határaimat és beleakartam vetni magamat az élet nagy rengetegébe. Sokáig csak játszottam, majd olyannyira elkezdtem azonosulni vele, hogy már sokszor nem érzékeltem azt a szakadékot, ami a valódi önmagam és a rabságom között tátongott. Elhalványult önmagammal a kapcsolatom és a valódi értékes emberekkel, mert a vágyaim által megvakultan folyamatosan rabigába hajtottam magamat.
Egy nem várt pillanatban azonban felriadtam, üresnek éreztem magamat, rám tört a teljes elhagyatottság érzése és újra tiszta szívemből el kezdtem vágyakozni. Feleszméltem, hogy milyen drága kincs a boldogság, amit nem élhetek meg az ember tisztelete nélkül, mert egyben az önmagam iránti tisztelet beteljesülésének a záloga is. Nem futhatok el az események elől, nem emelhetek falat a szívem köré és nem kerülhetem el a sorsomat. Azt az embert, akit csak úgy egy nem várt pillanatban ajándékba kaptam, meg kell becsülnöm, mert nem minden nap adatik meg hogy a közelségét élvezhessem, de amikor vele vagyok, akkor mindig önmagam lehetek. Felelősséggel tartozom önmagamért, felelősséggel tartozom a rózsámért, akit megismertem, mert ugyan sok száz rózsa létezhet, de mind közülük ő volt az egyetlen, aki képessé vált megszelídíteni a lelkemet és díszbe öltöztetni a szívemet. Ösztönzött, motivált, többre sarkalt, önmagamért szeretett, elfogadott és mellette igazán embernek érezhettem magamat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése