Hinnem kellett önmagamban, hogy felfedezhesselek téged...

Az elmúlt hosszú hónapok során sokszor azt éreztem, mint ha szenvedésre, bűnbánatra lettem ítéltetve, és meg kell járnom a magam poklát, ahhoz hogy tovább folytathassam az utamat az új álmaim felé. Felismertem, hogy  mindig képes vagyok tanulni és tovább fejlődni, mert az állandó tapasztalatok hatására átértékelem az életem alakulását, és el tudom dönteni, hogy mit fogadok el és min kellene változtatnom. Tudtam hogy az idő nem áll meg, az élet nem néz hátra, nekem pedig minden egyes pillanatban döntenem kell, hogy mit kezdek az életemmel. Egyre több tapasztalattal gazdagodott az életem, ami által egyre több lehetőség is nyílt előttem, de a remény, hogy újra szembeállít valakivel az élet, akivel újra különleges kapcsolatot élhetnék át, nem sok jóval kecsegtetett. Kerestem, kutattam, álmodoztam, rengeteg utat jártam be, sok csalódásban volt részem, még arra is képes lettem volna, hogy önmagamból lejjebb adjak, csak azért hogy egy kis reménysugár kecsegtessen és új távlatokat adhasson számomra. Majd rájöttem, hogy önmagamat hajszolom különböző vágyaknak megfelelve, egy olyan kényszer alatt, amivel saját rabságomat készítettem elő. A szenvedésre már szükséges rosszként tekintettem, ami ugyan úgy hozzátartozik az életemhez, mint a boldogság, mert nélküle, nem tudnám értékelni önmagamat sem és minden cselekedetemet, amit eddig véghez vittem.
A folyamatos küzdés, az önmagammal szembeni hitbéli bizodalom helyreállítása, az élni akarás vágya azonban újra megtanított, hogy soha ne adjak lejjebb önmagamból, mert azzal önmagamat tagadom meg és mindazt, amit eddig megéltem az életem során. Fájdalmat okoznék és akadályok sorát állítanám fel, amivel a saját életem alakulását bonyolítom meg. Elkezdtem hinni abban, hogy az álmaim mindig elérhető távolságban vannak, lehetőséget adnak, hogy megvalósíthassak mindent, amire a szívem vágyakozik. A legnehezebb helyzetekben sem szabad a saját kétségeimnek teret adnom, mert ha képes vagyok önmagamban legyőzni a félelmeimet, akkor képes leszek kialakítani magammal is egy bizalmi viszonyt. Fokozatosan meg tudok nyílni az emberek előtt és a körültekintés mellett képes lehetek felfedezni valakiben mindazt amire mindig is áhítoztam. Sokkal nagyobb türelemmel lettem önmagam iránt és az önhajszolás helyett, az önmagammal szembeni tisztelet, megbecsülés, az értékelés vált az életem zsinórmértékévé. A sors mint ha mindig is figyelte volna a lépéseimet, azt akarta, hogy tanuljak, fejlődjek, hogy önmagamtól legyek képes boldogulni az életben. Sokszor elvesz és kemény megpróbáltatások elé állít, de úgy érzem, hogy a sok negatívum után többszörösen is megajándékoz, és ilyenkor ráeszmélek arra, hogy valóban mennyi értelme volt mindannak, amin keresztül mentem, mert egy nem várt pillanatban  újra megszépült az életem. Újra hinnem kellett önmagamban hogy képes legyek felfedezni téged, tiszta szívvel szeretve befogadni, és az életem részeként tekinteni:)