Képtelenség olyat tenni, amiben magunk sem hiszünk

A feladás soha nem kérdez, nem támaszt követeléseket, nem éreztet semmiféle késztetést, hogy változást indítson el. Teljesen meghurcoltat minden elől, amiben eddig a boldogságodat meglelted.
Az önsajnálat medre folyamatosan elkezd megtelni, mire a magány és a félelem érzése már teljesen rátelepedett a lelkedre és lekötötte minden figyelmedet. Minden egyes pillanat önmagadban egy szüntelen rabság, amit egy sötét veremben kell reménytelenül elszenvedned. Ez nem élet ez csupán fuldoklás, megfutamodás minden elől, amiben eddig hittél és mindenkitől akit szerettél. Önmagad kudarca, aminek nem engedhetsz akkora teret, hogy képes legyen teljesen ledönteni a lábadról, mert nem szólhat a remények szertefoszlottságáról, egy olyan útról ami nem a vég,  hanem mindennek a kezdete és lehetőségek sorának ajándéka. 
Nem létezhet akkora fájdalom, hogy elveszítsed mindazt, amiért eddig a küzdöttél, akit szeretsz.
Érzed a jelenlétét, tudod, hogy még mindig itt van, mert figyel rád és csendben szeret...