Elhagyatva, magányosan őrlödve küzdeni önmagunkkal

Hiszem, hogy ez a könyv nem csak azoknak szól, akiket megaláztak, elhagytak, megcsaltak, hanem mindenkinek, aki számára valóban fontos értékként van jelen a család. Mindazoknak, akik hasonló módon hibát követtek el az életben és próbálják önmagukban feldolgozni, és egy új irányt választani.
Sokan úgy gondolhatják, hogy a történet legelejét azzal kezdhetnénk, hogy a főszereplő éveken keresztül boldog házasságban élt, és utána egy szempillantás alatt romba dőlt minden, ami eddigi életét jellemezte. Igazából ez a házasság is mondhatnánk, hogy csak egy nagy hazugság volt, mert a nő férje 5 éven keresztül kettős életet élt és folyamatosan megcsalta. Ennek fényében a nő egész élete csak egy hazugság. Még mielőtt elhagyta volna a férje, már megsebezték. Itt egy sokkal tragikusabb és bonyolultabb emberi sorsról van szó. Így alakult ki nála egy mélyebb érzelmi válság. Ezért mondta szomszédjának Carranonak, hogy a férjéről éppen annyit tud, mint ő róla. Akinek kettős élete volt, két arca, két szókincse. Olgánál ez a mélyebb érzelmi válság pedig pont azért alakult ki, mert ezzel a kettős problémával szembesült. Ezért egyedi a történet. Annyira valóságos és igaz történet, hogy ezt csak olyan személy írhatta, aki valóban átélte, és életének egy bizonyos szakaszát képezte. A könyv az egyedisége miatt lett híres, ezért nem lehet kitalált történet.  Amint a nő szembesült, hogy férje elhagyta, úgy válik szó szerint elhagyatottá. Először a természetes reakciók nyilvánulnak meg nála. Megpróbál válaszokat keresni, saját elméleteket gyártani, elmélkedni. Teljesen eluralkodik rajta a félelem, a düh, a harag. Megpróbálja megkeményíteni a szívét, de rá kell jönnie, hogy az elveszettség kezdi összetörni. Folyamatosan viaskodik önmagával. Meggyűlöli a férjét, de nem hajlandó lemondani róla. Válaszokat akar, elégtételt kíván. Folyamatosan gyötrődik, miközben egyre jobban zuhan a szakadék felé. A harag, a félelem, a teljes kétségbeesés és kiábrándultság annyira elhatalmasodik felette, hogy már sokszor akaratlanul is elfelejtkezik anyai kötelességeiről. Mint ha tompulna az a felelősségérzet, amit a gyermekei iránt érez. Az önmagával folytatott harcok közepette, folyamatosan elveszti időérzékét. Sokszor magába fordulva, a nagy elveszettségben, mint ha egy saját maga által produkált világba csöppenne. A múlt és a jelen közepette ugrándozik. Sok ellentmondás figyelhető meg, de ez természetes ha ilyen lelkiállapotban van egy nő. Az olvasóban is előfordulhat az a kérdés, hogy ez a nő megőrült? Néha már mi magunk is megállunk az olvasás közepette, mert nem bírjuk elég cérnával követni az eseményeket, mert nem vagyunk képesek átsiklani a történteken, de próbáljuk átérezni az ő helyzetét, egy kicsit belegondolni.
Évek óta vitatkozunk pár kritikussal, hogy vajon a könyv írója feminista beállítottságú, és a saját életében megélt történéseket próbálja egy történet formájában közreadni, v szimplán gyűlöletet érez a férfiak iránt?
Rengeteg olyan emberi cselekményt, gondolatot tartalmaz a mű, amelyen sokszor csak átfutunk, és csak később jövünk rá, hogy milyen fontos jelentősége is van.
Ezért szoktam darabokra szedni a történeteket, mert az apró dolgoknak is lehet nagy jelentősége. Rengeteg negatívumot fedeztem fel, amit többféle módon is próbáltam értelmezni és mostanra eljutottam oda, hogy az ellentmondásokra is fényt derítsek.
1. Olga váratlanul szembesült azzal a ténnyel, hogy a férje elhagyta egy fiatalabb nő miatt. A természetes reakciók hatására egyre jobban kezdi meggyűlölni. Gyűlöli, de mégis szereti és szeretné visszakapni, csak ez a fajta mély érzelmi válság olyan sebet üt rajta, és olyan mély szakadékba sodorja, hogy nem képes helyesen dönteni, cselekedni.
2. A második esetben viszont elkövet egy súlyos hibát. Egy olyan emberről mond véleményt, akit szinte nem is ismer. Carranorol van szó. Azt állítja róla, hogy csekély tehetségű zenész, híján van minden vonzerőnek, jellegtelen, tehát magányos figura. Egyrészt nem ismerte, másrészt egy olyan ember, aki házasságban él, az nem tudhatja, hogy mit jelent magányos embernek lenni és így élni. Ha pedig valaki magányos az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem vonzó vagy jellegtelen. Ez egy nagy hiba volt Olga részéről. Később majd úgyis láthatjuk, hogy saját véleményének fog ellent mondani.
Carranoval való kis intim kapcsolata során már megfigyelhetjük azt a fajta bizonytalanságot, amely ennek a fajta elhagyatottságnak az egyik következménye volt. Feltűnő, hogy Olga többször felteszi azt a kérdést Carranonak, hogy szép vagyok? Házassága során kiegyensúlyozottabb életet élt, de most már kezdett teljesen elbizonytalanodni, kezdte elveszíteni a hitét. Abban is kételkedett, hogy szép nő. Úgy gondolom, hogy ha saját magával nem volt tisztában, akkor nem mondhatott volna véleményt egy idegen emberről, még akkor sem, ha ez az ember magányos. Később azonban láthatjuk, hogy Olga elkezd reménykedni, hogy Carrano komolyan veszi és értékelni tudja a szépségét. Ha Olga valóban hitt ebben és reménykedett, akkor ezzel saját véleményének mondhatott ellent, mivel ha Carranoban bízott, akkor ezzel azt is kifejezésre juttatta, hogy Carrano mégsem egy jellegtelen, a vonzerő hiányában szenvedő ember. Más ember kritizálhatná a véleményemet, és jogosan azt mondhatná, hogy Olga csak elégtételt akart, és azért ment Carranohoz. Viszont Olga reménykedett, bizakodott, és szerintem pont ebben a bizalomban van a fő hangsúly! Ha valakiben bízunk, az nem lehet számunkra jellegtelen.