Semmi nem válhat hiábavalósággá

Semmi nem válhat hiábavalósággá, ami az életről szól, mert a mai jelen pillanatai közepette ugyan úgy meghatároz, mint a múltban bekövetkezett események hatására. Az idő vasfoga sem tudja felőrölni, nem tudja meg nem történtté tenni, mert minden vele kapcsolatos érzés, minden ami hozzá köthető, ami róla szól, egyben az emberi lényünk részévé vált. Küzdhetünk ellene, meg is tagadhatjuk, de kiszakítani soha nem tudjuk, mert továbbra is bennünk fog örökké élni. Egy ideig nem gondolunk rá, mint ha csak egy múló álom lett volna, amit kellemes volt egykoron átélni. Egy nem várt pillanatban, azonban egyszer csak újra előtör belőlünk, és már csak azt vesszük észre, hogy újra megérintett. Szinte egész lelkünk belerezzen és újra egy megmagyarázhatatlan érzelemkavalkád kellős közepében találjuk magunkat, és egyből rájövünk, hogy soha nem voltunk képes nélküle élni. A magányosság amit eddig a végnek hittünk, nem egyéb mint az önmagunkkal szemben vívott harcunk veresége.