Emlékeim közt élve büszkén tekintve egy emberre, aki egykoron beragyogta az életemet

Egy olyan kapcsolat volt, ami szinte mindenre képes volt megtanítani, arra azonban biztosan, mit jelent alkalmazkodni egy másik emberhez és megosztani vele az életemet.

Az első nagy lecke az volt, hogy az igazi életben nem létezik külön ismerkedési időszak és külön párkapcsolat. Ezt csak azok hiszik, akik soha nem élték meg a másik emberrel való együttlétet.

Megismerni valakit az egy folyamatosságot játszik az életünkben, nincsen konkrét behatárolható időszakai, mert csak ettől lehet értelme egy kapcsolatnak, ha megszűnik létezni, akkor vele együtt minden eltűnik. Soha nem kapkodtuk el, nem is volt rá szükségünk, de szép lassacskán megismertük egymást. Közös órákra jártunk így talán könnyebb volt. Először szemezgettük egymást, mosolyt küldtünk és vigyort egymás arcára, majd flörtöltünk, később pedig komolyabban is felfigyeltünk egymásra. Egyre többet kezdtünk el egymással beszélgetni, kezdtük egymást megismerni. Hasonlóságokat fedeztünk fel egymásban, amit először még nem is nyilvánítottunk ki, csak utalgatások voltak rá. Majd ez is valósággá vált, mindenre hagytunk egy kis időt. Soha nem koncentráltunk rá, hagytuk, hogy minden önmagától bontakozzon ki az életünkben, és a váratlan pillanatok pedig útmutatásul szolgáltak. Sok srácnak tetszett, mert különleges kisugárzása volt, és ami egyben a személyiségét is jellemezte. De ő valamiért soha sem vette komolyan őket, pedig nálam sokkal jobb pasik is udvaroltak neki. Legbelül én nem adtam magamnak komolyabb esélyt, mert mindig azt gondoltam, hogy csak egy jó barát maradok számára, és hogy nem is vesz annyira komolyan, mert voltak nálam sármosabb pasik is. Egyik nap azonban miközben szünet volt, odajött hozzám, és akkor őszintén elmondta, hogy mit érez és hogy nem akar elveszíteni. Kissé megható volt, amikor azt mondta, hogy bár sokan udvarolnak neki, de mind közülük bennem találta meg azt az embert, akire vágyik. Nem érdekli őt, hogy ki hogyan néz ki, hogy kinek mennyi pénze, őt egyedül én érdeklem: te érdekelsz az az ember aki vagy és minden ami te vagy. Emlékszem, hogy ezt az ő komolyságával, határozottságával és sajátos szenvedélyes lelkületével nyilvánította ki, és egyből megcsókolt. Még reagálni sem tudtam rá, de abból a csókból egyszerre minden kiérződött, nem volt szükség magyarázatokra. Ez volt az igazi nagy élet első lépcsőfoka. Megtanulni alkalmazkodni valakihez, és közben megismerni egy embert és vele mindent, ami az élethez, egy kapcsolathoz elengedhetetlen. Minden kapcsolatnak, ahogy a miénknek is meg voltak a maga értékei, de mindezek az értékek az alkalmazkodás elsajátítása nélkül elvesztették volna az értelmüket, a jelentőségüket. Megtanultam, hogy alkalmazkodás által, egymás minél jobb megismerése, az egész kapcsolatunk fejlődése is nagyban függ. Az hogy vele összekötöttem az életemet, így már az én életem az ő élete is lett, az ő élete az én életemmé is vált. Lett egy közös életünk. Nem volt az, hogy ez a tiéd, ez meg az enyém. Ez a miénk. Meg kellett ismernem mindent, ami vele kapcsolatos, de mindezt úgy hogy az alkalmazkodás örök érvényű maradjon. Ő egy igazi nő volt. Látszódott rajta az a nőiesség. Pedig nem is volt az a tipikus bombázó alkat, de én nem is azért szerettem bele. A kisugárzása, a személyisége, az a nagyfokú szenvedélyessége, gazdag érzelemvilága, különleges emberi természete, az emberi hozzáállása, a nőiessége volt, mindaz ami teljesen magával ragadott és nem foglalkoztam semmi mással, mert nem is vettem észre mást. Szerettük egymást, mindig tudtunk dönteni és cselekedni, ezért a rózsaszín felhő soha nem vakított el. Elsősorban nem a szerelemért és a vágyakért éltünk, hanem egymásért. Egy nő jelenléte mindig tartást ad mindenhez. Megtanít igazán élni. Nem szabad kockáztatni, mellék utakon járni, és főleg nem szabad hazudozni. Mindig tudta, hogy ha valami nem stimmelt, és olyankor mindig óvatosan a maga nőiességével meg is kérdezte. Soha nem voltak titkaink egymás előtt, mert mindent képesek voltunk megbeszélni, mert hagytunk rá elég időt. Ekkor tanultam meg ezeket a dolgokat is. Egy nő mindent képes megérezni, szinte átlát rajtad, a tekinteteden. Nem szabad megtenni vele azt, hogy becsapod, hogy titkolsz valamit előtte, mert előbb-utóbb mindig rájön. Megtanultam, hogy ha elég időt szakítunk egymásra, a beszélgetésekre, a problémák megoldására, akkor bármire képesek lehetünk, mert együtt minden akadályt képesek lehetünk legyőzni, semmi sem állhatja az utunkat. Így tanultam meg azt is, hogy a figyelmesség nagy erény. A nők pedig különösképp igénylik, ha odafigyelünk rájuk, az életükre és mindenre ami számukra fontos. Ő maga is figyelmes ember volt, soha nem tudott volna úgy élni, hogy valamiről nem veszt tudomást. Nem hagyta volna, mert akkor nem csak nekem, hanem saját magának is fájdalmat okozott volna. Mint később megtudtam ez a nőknél mind ösztönös képesség. A sajátságos lelkületük részéhez tartozik. A figyelmesség által pedig megtanultam azt, hogy mit jelent valakit tisztelni és egyben értékelni is, de a gondoskodás is hozzá tartozik, mert figyelmesség nélkül semmit nem lehet elérni. Meg kellett tanulnom a szokásait, meg kellett még jobban ismernem a személyiségét, és ő általa még jobban meg tudtam ismerni a nőket is. Sokat beszélgettünk egymással, mert igényelte, mert nagy volt az érdeklődési köre, mert szeretett beszélni, mert mindaz ami érdekelte, azt ő a maga sajátos érzelmi szenvedélyességével tette, amilyen megnyilvánulást előtte szinte egy nőnél sem vettem észre.

Ez volt az egyik olyan dolog, ami nagyon tetszett benne, ami képes volt teljesen magával ragadni, és amit szerintem én is örököltem tőle. Rájöttem, hogy egy nőnek fel kell kelteni az érdeklődését, hogy beszélgetni kell vele, mert ezáltal azt képes érezni, érzékelni, hogy érdeklődünk iránta, hogy foglalkozunk vele, az egész életével, és ez számára sokat jelenthet. Ez lehet egyben egy megerősítés is, amit éppen valami oknál fogva vár. Másrészt azt is érezheti, hogy nem hagyjuk magára, hogy nincs egyedül a problémáival, hanem számíthat a másik emberre. Ő is küzdött néha kisebb megfelelési problémákkal vagy önértékelési gondokkal, de mindig hagytunk rá elég időt, és ez neki jólesett, mert látszódott rajta, hogy neki erre van szüksége, mert másképp nem tudja megoldani, és nem biztos, hogy a barátnőivel ezt meg tudja beszélni. Állandóan biztattam, foglalkoztam vele, törekedtünk arra, hogy minél jobb legyen, soha nem tudtam volna magára hagyni, mert szerettem és ez elegendő volt mindenhez. Ha valakit teljes szívünkből szeretünk, akkor onnantól kezdve nem létezhet számunkra akadály. Soha nem hagytam, hogy a képességeinél rosszabb eredményt érjen el. Ha kellett, akkor egész este olvastam neki a könyvet, vagy folyamatosan kérdezgettem tőle, de soha nem hagytam, hogy rosszabb jegyet kapjon. Nehéz volt, sokat kellett küzdeni, és rengeteg türelemre volt szükség, de megérte mert a köztársasági ösztöndíjat megszerezte. Ezáltal jöttem rá, hogy mennyi türelemre van szükség egy nővel való kapcsolat során, rengeteg küzdésre, munkára, türelemre. Nem szabad meghátrálni, feladni, ha valami először nem sikerül, ha nem úgy jön össze, mert nem létezik lehetetlen. Elsősorban az ember hozzáállásán kell változtatni és meg kell próbálni türelmessé válni. Ilyenkor is el kell felejteni az egyéni érdekeket, és ő magát kell a középpontba helyezni, mert ez másképp nem működik, és nem is működhet. Ő is ugyan úgy megtenné értünk. Sokat kell foglalkozni egy nővel, meg kell ismerni az érdeklődési körét, és folyamatosan biztatni kell. El kell vinni millió egy helyre, hogy az ő látásköre is szélesedjen és ezáltal a saját érdeklődésünket is be tudjuk mutatni neki. Azt is megtanultam általa, hogy nem kell mindig kérdezni, hanem sokszor igen is önmagunktól kell cselekednünk. Volt olyan eset is, hogy jött haza a suliból és a telefonban elpanaszolta, hogy fáj a lába, mert nem is tudom, hogy mi volt a testnevelés tanítása közben, és amire hazajött addigra már elő is készítettem egy meleg vizes labort meg a törölközőt neki. Sokszor ilyen apróságok jelentik a legfontosabb dolgokat, amit egy nő képes értékelni, és ilyenkor nem kell kérdezni, csak cselekedni. Sok olyan dolog van ami jön magától. Ilyen lehetett az is, hogy felhívtam telefonon napközben pedig egy épületen belül voltunk, és jólesett neki az érdeklődésem, vagy reggel előbb felkeltem és készítettem reggelit neki, meg az iskolába is, vagy ha előbb végeztem, akkor nem mindig a haverokkal mentem el meginni egy sört, hanem haza mentem, ha kellett akkor kitakarítottam, vagy ebédet csináltam, v mostam, hogy mire megjön minden meg legyen, és neki kevesebb munkája legyen. Ezek a dolgok is annyira természetessé váltak, hogy igazából észre sem vettem, és soha nem volt belőle probléma. A sok ilyen kis figyelmesség csodákra képes egy párkapcsolatban. A nő nem kér olyan dolgot, amit nem lehetne teljesíteni és az apró kis figyelmességeket is nagyra tudja értékelni. Nem azért tesszük, hogy szívességet várjunk el, hanem azért hogy megkönnyítsük az életét. Ő pedig úgy is akkor fog meglepetést okozni, amikor a legkevésbé várnánk, és ez mindig így van, mert mindig meghálálja, sokszor jobban is, mint a férfi, csak ebbe sem gondol bele az ember. Mindig meghatározó jelentőséggel bírt a bizalom, amelyre az egész kapcsolatunkat építettük. Annyira szerettük egymást, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy kárt tegyünk egymásban. Ő különösképp, mert tele volt érzelmekkel, egy nagyfokú szenvedéllyel és olyan volt az egész emberi lelkülete is. Előfordultak olyan alkalmak, amikor nem volt kedvem elmenni szórakozni, v.őt hívták el a barátnői, de ettől még nem dőlt össze a világ. Elfogadtuk, mindig meg tudtuk beszélni, mert mindig közösen beszéltük meg, mert fontos volt a másik szava. Tiszteltem mint egy független nőt, aki ugyan a párom, de nem a rabszolgám, így ő is tudott tisztelni és egyben értékelni, megbíztunk egymásban, szerettük egymást, ez tartott össze minket. Nem féltem és nem bizonytalanodtam el. Persze féltékenynek lehet lenni, azt nem is lehet megtagadni, de soha nem vezet célra, és nem szabad belőle nagy dolgot kreálni. Mindig elengedtem, mert bíztam benne, és hittem abban, hogy nem fog hülyeségeket csinálni. Persze néha csinált, többet ivott a kelleténél, és el kellett mennem érte, és néha nem tetszett, de nem haragudtam rá. Ő is csak ember, aki elment bulizni, nem figyelt oda, megtörtént, de ettől még nem dőlt össze a világ. Megtehette volna, hogy félrelép, de mindig azt mondta, hogy ha ezt megtette volna, akkor másnap senki nem várta volna otthon. Nem kapott volna kedves szavakat, figyelmességet, meleg ölelést, teljesen magára maradt volna, mindent elveszített volna ami számára fontos az életben. Ragaszkodtunk egymáshoz, néha már túlságosan is, de nem olyan betegesen, nem kell azt hinni, de szükségünk volt egymásra. Nem is igazán tudtam volna elképzelni nélküle az életet. Hasonló személyiségű emberek voltunk, hasonló érzelmekkel, lelkülettel, szenvedéllyel megáldva, ami nagyon sokat jelentett, mondhatom, hogy mérföldkő volt. Úgy látszik ezért találkoztunk, ennek így kellett lennie, így hozta az élet. Nagyon mélyek voltak ezek az érzelmek, ezért élem most ilyen mélységekben az életemet, ez is megmaradt mint sok minden más. Az érzelmek, a szenvedély mind meghatározta a gondolkodásmódját, a cselekedeteit és ami mindig tetszett a megnyilvánulásait, ami a tekintetén nagyon is észrevehető volt. Szinte tele volt ezekkel az érzelmekkel az egész szoba, mint ha minden megfoghatóvá vált volna, sugárzott a tekintete. Nála fedeztem fel először milyen az amikor igazán ragyog egy nő szeme, és milyen az amikor visszaragyog az én tekintetemben. Ez igazából nem egy rejtély, akkor boldog igazából egy nő, akkor tudja, hogy megtalálta azt akire vágyik. Túlfűtött érzelmi megnyilvánulások jellemezték a kapcsolatunkat, ami a szenvedélyességben így a ragaszkodásban is teljesen kicsúcsosodott. Elszabadultak az érzelmek, a vágyak és megtöltöttek mindent, amivel csak érintkezésbe léptünk. Sokszor már szinte megfojtott az ölelésével, de az az érzés semmi máshoz nem hasonlítható. Egy nőnek rengeteg érzelemre van szüksége és mindig éreztetni kell vele, hogy nincs egyedül, hogy valóban szeretjük, és ezt nem csak kimutatni kell, hanem sokszor elmondani is, mert a férfiak egyik nagy hibája, hogy elég ritkán mondják egy nőnek, hogy szeretlek. A nőben folyamatosan táplálni kell azt a bizonyos tüzet...Ekkor tudtam meg milyen egy nő, amikor igazán szeret, persze benne ez többszörösen megmutatkozott. Ezért ma már egy nő sem tudja előttem megjátszani magát, mert ismerem az érzést, elég időm volt ennek megtapasztalására és átélésére. Ezért erősebb volt az egymáshoz való ragaszkodásunk, ami sok mindenben segített.

Ugyan úgy hangulatfüggők voltunk mindketten, ami néha nehezítette a dolgokat, de nem jelentett olyan nagy problémát, mert tudtunk alkalmazkodni egymáshoz és nem ismertünk lehetetlent. Onnantól kezdve, hogy összekötjük valakivel az életünket, megszűnik létezni a saját érdekünk.

Meg volt az a bizalom, ami által teljesen magához engedett és mindenbe bepillantást adott, ami eléggé becsülendő volt. A nő mindig megadja az esélyt, de csak fokozatosan enged közel magához, mert kíváncsi arra, hogy mennyire tudjuk megbecsülni, értékelni, hogyan tudunk hozzá alkalmazkodni és viszonyulni. Ez a nő számára egyben nagy felelősség és kockázat is. Sok mindent tanultam tőle, mint ezeket a dolgokat is. A nők egyik legnagyobb rémálma az, ha egyedül maradnak, azzal piszkosul nehéz szembenézniük, és nem számít, hogy melyik korosztályról van szó. A nő általában többet csalódik az élete során mint egy férfi, és ezért a bizalom számukra teljesen mást jelent. Amit nem mindenki képes megkapni, mert megbecsülni sem mindenki tud. Ezért sokat kell tenni ahhoz, hogy egy nő képes legyen egy férfiban ténylegesen is megbízni és teljes közelségbe engedni magához. E nélkül a szexuális együttléthez mint a kapcsolat egyik eleméhez sem lehet eljutni, mert egy normális, önmagára igényes nőnek ez egy olyan fontos dolog az életében, amihez a teljes bizalom szükséges. Mert ilyenkor nem csak a testét, hanem a lelkét is és szinte mindenét oda adja.

Az egyik nagy téveszme az, amikor azt állítják hogy mindig a férfinak kell irányítania, még a szex közben is. Ugyan szüksége van a nőnek arra, hogy lásson egy komoly, határozott férfit, aki tudja, hogy mi a dolga, viszont minden kapcsolat és így a kapcsolatnak minden egyes része is egy férfi és egy nő közös kapcsolatáról szól. Nem lehet az, hogy egy alá-fölé rendeltség, egy ilyen viszony alakuljon ki, mert akkor a tisztelet és egymás megbecsülése semmit nem ér. A szexuális együttlét során is éreztük, hogy kinek mire van szüksége, mert törekedtünk arra, hogy ebből a szempontból is minél jobban megismerjük egymást, mert e nélkül sem létezhet egy kapcsolat. A nő sok mindenre megtanít. Megtanít szeretni, bízni, alkalmazkodni, megbecsülni, értékelni, figyelni, tisztelni stb., egy szóval élni. Szerettük egymást, jól megvoltunk, ami történt az megtörtént, vége lett, de szép volt és csak ez számít:) Mindez nélkül most nem lennék az az ember, aki vagyok, és nem írtam volna le ezt a pár gondolatot sem.