Gyermekkori visszaemlékezés - a kutyák

A kutyák mindig is közel álltak hozzám. Úgy képes figyelni és meghallgatni, mint ha a lelkemig hatolna, és a tekintetéből sok minden képes visszatükröződni. Az egyetlen olyan élőlény, amely még az embernél is sokszor emberségesebb. Ő soha nem marja el a kölykeit, hanem mindig féltőn vigyáz rájuk és folyamatosan terelgeti az útjukat. A kutya sok olyan dolgot képes megérezni, amire fejlett empátiával rendelkező emberek sem mindig képesek. Belőlük árad az a fajta ösztönös természetesség, amit szoktam keresni az emberekben is, de csak nagyon kevés embernél érzek és látok meg. Ő akkor is ott marad velem és kitart mellettem, amikor a legreménytelenebb pillanatokat élem meg egy adott helyzetben. Rendkívüli lények. Sok örömöt képesek adni számunkra. Ha tudnának beszélni, akkor biztos sok érdekes dolgot mondanának el :) Emlékszem, hogy volt egy nagyon érdekes farkas kutyánk. Ma már nem is látok hozzá hasonlót. Valami ősi fajta lehetett. Már nagyon öreg volt és nagyon beteg is. Mielőtt meghalt volna, lefeküdt nagyapám ölébe, végignyalta az arcát és próbált hozzá beszélni az ő sajátságos ugatásai által. Majd felkelt. Lassan, vánszorogva kiment a kertbe, jól körülnézett, hogy minden meg van e a maga helyén, majd végigjárta az egész házat és a környéket. Minden kutyának a szomszédban oda ugatott. Majd visszajött és lefeküdt a tornácra. Ő így búcsúzott el és rá pár percre örök álomba szenderült...